Klisé, de épp azért klisé, mert igaz: A gyermekvállalással az egész életünk, kapcsolati rendszerünk átalakul – a párkapcsolatunk, a rokoni és baráti kapcsolataink is. Ebben a cikkben az utóbbival foglalkozunk kicsit részletesebben. Tizennégy kisgyermekes anya válaszolt a barátsággal, babázással kapcsolatos kérdéseimre. Köszönöm, hogy megosztották velem a tapasztalataikat, és remélem, ezek más anyáknak is segítségül tudnak szolgálni – legalább abban, hogy lássák, nincsenek egyedül.
Bár nagyon egyedi történeteket ismerhettem meg, egy dolog közös volt: Az anyák kivétel nélkül arról számoltak be, hogy a személyes találkozók jelentősen megritkultak a szülést követően. A heti vagy havi többszöri találkozók helyett jó esetben havonta 1x tudnak a barátaikkal személyesen találkozni, rosszabb esetben két-háromhavonta.
A programlehetőségek is beszűkültek. Kiesnek/kiestek (legalábbis egy időre biztosan) a bulizások, kocsmázások, esti, éjszakai és egész napos programok. Általában maradnak az otthoni vagy játszótéri találkozók, esetleg kávézások, sütizések, illetve évente néhányszor azért a színház, vagy a koncert is belefér.
Az anyák mintegy fele negatívan élte meg a változásokat. Közülük volt, aki azt fájlalta, hogy a ritkuló találkozások miatt kimarad, lemarad dolgokról, már nem szerves része a társaságnak. És persze ha csak 1-2-3 havonta tudnak rendesen beszélgetni, akkor nehéz az általános beszámolón túllépni, mélyebb témákat is érinteni. Az egyik anya így fogalmazta ezt meg:
“Mit mesélhetne el egy kisgyermekes anya az elmúlt három hónapjából, ami fontos lehet? Elkezdett kúszni, de már mászik, vagyis igazából már lépeget és már mond is valamit, és olyan cuki… Annyi elmesélni való van, hogy napok kellenének ahhoz, hogy igazán kibeszéljük magunkat, illetve inkább napi szintű kapcsolat, ami a mai rohanó világban nem igazán megvalósítható.”
Más anyák azt tapasztalták, hogy egyes (vagy akár az összes!), általában gyermektelen barátaik elkezdtek szép lassan kikopni. Nem érdeklődtek, nem válaszoltak a megkeresésekre, sorra mondták le a találkozókat. Időnként az ilyen eltűnéseket veszekedés, konfliktus is megelőzte, de a legtöbb esetben egyszerűen csak eltűntek.
Akadnak olyan barátok is, akik nem gyerek kompatibilisek, akiket zavar a sírás, hangoskodás, rumli, babanyál, kaki szag és társai. Velük értelemszerűen csökkenek a találkozók – ha nem is szűnnek meg feltétlen végleg. És sajnos vannak azok a barátok is, akik féltékenyek, vagy egyszerűen csak szomorúak, mert bár ők is szeretnének babát, de nekik valamiért nem jön össze. Ők is elfordulhatnak az anyától.
Azonban léteznek olyan baráti társaságok is szép számmal, ahol a baba érkezése nem bolygatja fel különösebben a történéseket. A találkozások ugyan ritkulnak, de a kapcsolat minősége nem romlik, a személyes találkozókat pedig telefonos vagy interneten keresztüli kommunikációval pótolják. Az ilyen társaságok a gyermek érkezését természetesnek veszik, nem ódzkodnak a babás programoktól, sőt, sokszor vigyáznak is az új jövevényre.
Az új élethelyzet pedig új perspektívát is ad, ami segíthet abban, hogy azokat a barátainkat is megértsük, akik hamarabb vállaltak gyermeket, mint mi, így hozzájuk akár közelebb is kerülhetünk. Az új nézőpont mellett pedig új barátokat is hozhat az anyaság, legtöbbször más anyák személyében, akikkel a játszótéren vagy baba-mama foglalkozásokon találkozunk.
De miért is kell mindennek megváltoznia? Miért olyan nehéz a babát és a barátokat összeegyeztetni? És mégis mit lehet a helyzettel kezdeni?
Hát lássuk csak. Az anyának azért is olyan nehéz, mert az első időben örül, ha minden nap le tud zuhanyozni (na, jó, minden más nap). Mert nehéz elindulni: a baba éhes, etessük meg, de gyorsan be is kakilt, tegyük tisztába. Összepisilte az utolsó tiszta rugdalózóját, mit adjunk rá? Mire végzünk, már megint éhes, vagy már álmos. A baba igényeihez, napi rendjéhez (ami az első pár hónapban nem is biztos, hogy létezik) kell teljes mértékben alkalmazkodni. Szóval ilyenkor leginkább az működik, ha a babához és a mamához jönnek látogatóba. Ez azért nem mindig olyan könnyű, mert a barátoknak is van saját életük, munkájuk, és persze nem biztos, hogy épp a szomszédban laknak, a távolság pedig tovább bonyolítja a szervezést.
Ahogy cseperedik a baba, kezd kialakulni a napirendje, már könnyebb vele kimozdulni, de azért nem akárhová, és nem akármikor. A hely legyen közel, legyen bababarát, és persze érjünk haza altatásra… Egy baba és egy dolgozó barát időbeosztása nehezen összeegyeztethető, főleg, ha nem egy városban élnek. Akkor maradnak a hétvégék, amit viszont a legtöbben a családjukkal töltenének.
Mire még rugalmasabbak tudnánk lenni, addigra sokszor jön a következő baba – vagy nálunk, vagy egy barátnál, és megint nem lehet úgy összejárni. És ez akár 10-15 évig is eltarthat, még mindenkinél nagyobbak lesznek a gyerekek.
Ezekhez a változásokhoz nem minden barát tud alkalmazkodni, nem mindenki tudja elfogadni. Hogy más időpontban és más helyszíneken, más programokat kell szervezni, mint előtte, és persze a spontán kiruccanásoknak is lőttek egy időre. Adódhat konfliktus a gyermeknevelési elvekből is, és ez is okozhatja az eltávolodást. Azért a legtöbben úgy gondolják, ha kitart a barátság, akkor később újra szorosabbra lehet fűzni, ahogy a gyermekek nagyobbak lettek.
Az anyák nagy része nem igazán hiszi, hogy ezeket a változásokat meg lehetett volna előzni (csak maximum úgy, ha nem vállalnak gyermeket). Úgy érzik, hogy azokkal a barátokkal, akik nem tudják és nem is akarják megérteni, milyen anyának lenni, nem próbálnak meg bababarát programokat szervezni, vagy a gyerek időbeosztásához igazodni (pl. ne este 8-kor kezdődjön a kerti parti), azokkal nem lehet mit kezdeni. Majd megértik, ha nekik is lesz gyerekük. Könnyebb talán, ha a társaságból nem mi vagyunk az elsők, akik babát vállalunk, így addigra, mire a mi babánk megszületik, csúnyán szólva már csak azok maradnak, akik ehhez tudnak is alkalmazkodni. De persze nehézségek akkor is vannak, mert több gyerekhez még körülményesebb igazodni.
Szóval bizonyos változásokat egyszerűen el kell, hogy tudjunk fogadni. A fizikai közelség, a rendszeres online kommunikáció segíthet, de mindenképp plusz energiába kerül a barátságok életben tartása. Szükségünk van még egy adag bátorságra és rugalmasságra, hogy merjünk nekivágni a városnak 1-2-3-sok gyerekkel is, esetleg néha felborítani a napi rutint, és egy órával később altatni, vagy idegen helyen altatni, stb. Időnként egy jó bébiszitter (/apa/papa/mama) is sokat segít, és persze égető szükség van baba- és gyermekbarát helyekre és programokra, meg egy adag türelemre. Idővel felnőnek és könnyebb lesz szervezkedni, addig igyekezzük kihozni a maximumot a jelenlegi élethelyzetünkből, és sok örömöt találni benne, mert visszanézve ilyen is lehet:
„Sokkal pozitívabb így utólag minden, és örülök, hogy megmaradtak a barátnők, mert sajnos egyszer a gyerekeink felnőnek és kirepülnek és azért jó, ha utána is tudunk támaszkodni valakire és nem a gyerekeink vállárai tenni a mi terheinket is. :-)”
A befektetett energia megtérül:
„Remekül érzem magam kisgyermekes anyukaként, talán még soha nem voltam ennyire kiegyensúlyozott és stresszmentes. Sok energiát fordítok arra, hogy a családon kívüli kapcsolatokat is ápoljam, a párom barátait is rendszeresen keresem, vendégül látom őket vacsorára, Foci EB alatt közös meccsnézéseket is szerveztem, hogy találkozni tudjunk.
Ha a nagyszülők vigyáznak a gyerkőcre, közösen is el tudunk menni bizonyos programokra (mozi, színház, születésnapok), nem érzem úgy, hogy a szociális életünk bármiben is csökkent volna, legfeljebb kicsit visszafogottabb programokat szervezünk és nem az első sorban ugráljuk végig a fesztiválokat némi alkohol hatása alatt…
De szerintem ez is az élet rendje:-)”
Kitartást és sok örömöt kívánok minden édesanyának, és hálával gondolok minden megértő és rugalmas barátra és barátnőre is, köszönjük!
Friss anyukáknak pedig szívből ajánlom Anya lettem! csoportunkat!